A Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórház területi ellátási kötelezettségének megfelelően a XI. és XXII. kerület lakosai egészségének megőrzésére, a megbetegedések megelőzésére, betegség esetén annak megállapítására és gyógykezelésére, kritikus esetben az életveszély elhárítására hivatott Kórház. Ezen túlmenően gondoskodik a megbetegedés következtében kialakult állapot javításáról, a további állapotromlás megelőzése céljából a beteg vizsgálatáról és kezeléséről, továbbá gondozásáról, ápolásáról, rehabilitációjáról, valamint a fájdalom és a szenvedés csökkentéséről.
Tovább olvasom
Hitvallásunk a beteg, a szenvedő segítése. Aktívan hozzájárulunk az egészség javításához, a betegségből való minél gyorsabb és eredményesebb felépüléshez.
Mi, orvosok, ápolók és műszakiak az egyén tiszteletének légkörében gyógyítunk, ápolunk, segítünk és a betegek érdekeit úgy szolgáljuk, hogy sohase érezzék magukat kiszolgáltatottnak és mások irgalmára szorulónak.
A Szervezeti és Működési Szabályzat azzal az igénnyel került összeállításra és elfogadásra, hogy a Kórház a betegek érdekében betöltse hivatását.
Missziós nyilatkozatunk és hitvallásunk közzétételét fontosnak ítéljük, mert – bár elsősorban kórházunk dolgozóinak kell ismerni, magáévá fogadni és követni – lényegesnek érezzük, hogy az intézményünk iránt érdeklődők is tisztában legyenek alapállásunkkal, s hogy annak értelmében mire számíthatnak a hozzánk fordulók.
Aktuális hírek, információk
Új vezetőség Kórházunk élén
2026. július 1-től – Prof. Dr. Bedros J. Róbert főigazgató úr nyugdíjba vonulásával és Dr. Hegedűs Zsolt miniszter úr megbízásából – Kórházunk főigazgatói tisztségét Prof.…
Tisztelt Betegeink! Semmelweis-napon (július 1-jén, szerdán) kórházunkban a járóbeteg ellátás és az időpont előjegyzés szünetel.Csütörtökön és pénteken a megszokott rendelési időben várjuk Önöket!
Péntek (június 26.) éjfélig meghosszabbítják, attól kezdve pedig a legmagasabb, III. fokozatúra emelik a hőségriasztást. Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt.…
Korábbi elhatározásának megfelelően nyugdíjba vonul a Szent Imre Kórház főigazgatója
Korábbi elhatározásának megfelelően nyugdíjba vonul Bedros Róbert, a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója. A folyamatot hónapokkal ezelőtt kezdeményezte és július 1-jével vissza is…
Kedves Betegeink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy május 25-én – Pünkösdhétfőn – intézményünkben a járóbeteg ellátás és az előjegyzés szünetel. Megértésüket és türelmüket köszönjük!
Figyelem! Így üzemel a Szent Imre Kórház a Húsvéti ünnepek alatt!
Tájékoztatjuk kedves betegeinket, hogy a Húsvéti ünnepek alatt Nagypénteken (04.03) és Húsvét hétfőn (04.06.) kórházunkban a járóbeteg rendelések és az előjegyzések szünetelnek. Megértésüket köszönjük! Április…
Örömmel és büszkén osztjuk meg, hogy intézményünk több orvosát is jelölték az idei Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra, arra az elismerésre, amely Szent-Györgyi Albert szellemiségét viszi…
Főigazgatónk, Prof. Dr. Bedros J. Róbert levele: „Tisztelt Ápoló Kolléganők és Kollégák! Február 19-e, a ’48-as hős főápolónő, Kossuth Zsuzsanna születésének évfordulója, a Magyar Ápolók…
Értjük egymást? Elindult az „Egészség 1. Lépés” program!
Ön tudta, hogy 100-ból mindössze 11 magyar állampolgár képes megfelelően értelmezni az orvosi utasításokat? Ez a megdöbbentő adat is rávilágít arra, hogy az egészségértés fejlesztése nem…
A felsőlégúti tünetekkel orvoshoz fordulók magas száma miatt Prof. Dr. Bedros J. Róbert főigazgató 2026. február 4-től kötelező maszkhasználatot és a látogatási idő korlátozását rendelte…
Tisztelt Betegeink! Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy bejelentkezéskor a Digitális Állampolgár (DÁP) mobilalkalmazásban tárolt személyes adatok bemutatása jelenleg még nem elégséges a személyazonosság igazolására. Kérjük Önöket,…
Kedves Pácienseink és Látogatóink! Az ünnepek közeledtével szeretnénk tájékoztatni Önöket a Szent Imre Kórház ünnepi nyitvatartási rendjéről. 🟥December 24-25-26-án (szerda-csütörtök-péntek) Kórházunkban a járóbeteg ellátás és…
2025.12.16. – Az elmúlt napokban a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórház sürgősségi betegellátásával kapcsolatban több megalapozatlan és félrevezető hír látott napvilágot. Az Országos Kórházi…
Hozzon egy szívecskét és tegye boldogabbá egy beteg karácsonyát!
Kedves Ismeretlen Ismerősök és Egészségügyet Tisztelők! Ön is hisz abban, hogy a szeretet gyógyító erővel bír? Jó szívvel gondol a Szent Imre Kórházra és szeretne…
Október 23-án (csütörtökön) a nemzeti ünnepen, valamint az azt követő napon, október 24-én (pénteken) Kórházunkban a járóbeteg rendelés és az időpont előjegyzés szünetel. Hétfőtől a…
Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján
2025. október 22-én a Dél-budai Centrumkórház – Szent Imre Egyetemi Oktatókórház udvarán tartottuk meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezést.…
Tisztelt Betegeink! 2025. október 18-án (szombaton) Kórházunk járóbeteg szakrendelései és időpont egyeztetési lehetőségei a pénteki rendelési idő szerint állnak pácienseink rendelkezésére. Jó egészséget kívánunk! Dél-budai…
Több mint 270 vendég kapott ritka bepillantást a gyógyítás kulisszái mögé a Kórház Éjszakáján. A Szent Imre Kórház rendezvényére már előzetesen betelt minden hely –…